Jogi nyilatkozat

A Franke ezen honlapot ("Honlap") az Ön személyes képzése, tájékoztatása, kommunikációja és szórakoztatása céljából üzemelteti. Kérjük, böngésszen kedve szerint Honlapunkon. A Honlapon megjelenített anyag letöltése azonban kizárólag nem kereskedelmi, személyes felhasználásra és azzal a feltétellel engedélyezett, hogy Ön szintén megtartja az anyagokat érintő összes szerzői és egyéb tulajdonjogra való utalást. A Franke előzetes írásbeli beleegyezése nélkül szigorúan tilos a Honlap tartalmát - beleértve az abban foglalt szöveget, képeket, hang- és videoanyagot - terjeszteni, módosítani, továbbadni, újból felhasználni, közölni vagy nyilvános vagy kereskedelmi célból felhasználni.

Az Ön a Honlaphoz való hozzáférését és annak használatát a következő feltételek ("Általános Feltételek") és a vonatkozó törvények szabályozzák. Amennyiben Ön a Honlapra belép és azon böngészik, Ön mindennemű korlátozás vagy fenntartás nélkül elfogadja az Általános Feltételeket.

Általános Feltételek

1. A Honlap tartalma egészében szerzői jogi és/vagy védjegyi oltalom alatt áll (hacsak másképp nincs feltüntetve vagy megjelölve) és a Franke előzetes írásbeli beleegyezése nélkül nem használható fel másképpen, mint a jelen Általános Feltételek rendelkezései szerint. Ezenkívül a Franke nem szavatolja és nem is állítja, hogy amikor Ön a Honlapon megjelenő anyagokat böngészi, ezzel nem sérti a nem a Franke tulajdonában álló vagy vele társult harmadik felek jogait.

2. A Franke tőle elvárható módon arra törekszik, hogy pontos és naprakész információkat jelentessen meg a Honlapon. A Franke azonban semminemű szavatosságot nem vállal a Honlap pontosságát illetően, és semmilyen kötelezettséget vagy felelősséget nem vállal a Honlap tartalmában előforduló hibákért vagy hiányosságokért.

3. Honlapunk böngészése az Ön saját kockázatára történik. Sem a Franke, sem bármely egyéb, a Honlap létrehozásában, előállításában vagy rendelkezésre bocsátásában közreműködő fél nem felel a Honlaphoz való hozzáféréséből vagy a Honlap használatából származó közvetlen, járulékos, következményes, közvetett vagy büntető szankciót maga után vonó károkért. A FENTIEK ÉRVÉNYESSÉGÉNEK KORLÁTOZÁSA NÉLKÜL ÖN A HONLAPON MINDENT ÚGY KAP "AHOGY VAN", MINDENNEMŰ, KIFEJEZETT VAGY VÉLELMEZETT JÓTÁLLÁS NÉLKÜL, BELEÉRTVE, A TELJESSÉG IGÉNYE NÉLKÜL, A FORGALOMKÉPESSÉGRE, EGY ADOTT RENDELTETÉSI CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA VAGY HARMADIK FÉL JOGAINAK MEG NEM SÉRTÉSÉRE VONATKOZÓ VÉLELMEZETT JÓTÁLLÁST. A Franke továbbá azért sem vállal felelősséget, ha az Ön számítógépes berendezése vagy más tulajdona bármiképpen megrongálódik vagy vírusfertőzést szenved abból következően, hogy Ön belép a Honlapra, azt használja vagy azon böngészik, vagy onnan bármilyen anyagot, ideértve, a teljesség igénye nélkül, adatot, szöveget, képet, video- vagy hanganyagot letölt.

4. Ha Ön e-mailben vagy egyéb módon bármilyen közleményt vagy anyagot eljuttat a Honlapra, ideértve, a teljesség igénye nélkül, bármilyen adatot, kérdést, megjegyzést, javaslatot vagy hasonlót, az úgy kezelendő, hogy az nem bizalmas és nem képezi tulajdonjog tárgyát. A Franke vagy annak társvállalatai jogosultak az Ön által átadott vagy közzétett információk bármelyikét felhasználni, ideértve, a teljesség igénye nélkül, azok reprodukálását, továbbadását, publikálását, rádión és/vagy postai úton történő terjesztését. A Franke továbbá jogosult minden olyan, az Ön által a Honlapunknak elküldött közleményben szereplő ötlet, koncepció, szakismeret és/vagy technika bármely célra történő felhasználásra, ideértve, a teljesség igénye nélkül, a termékek ilyen információk felhasználásával történő kifejlesztésére, előállítására és piaci forgalmazására.


5. A Honlapon megjelenített valamennnyi védjegy, logó és szolgáltatási jegy (együttesen a "Védjegyek"), a Franke és/vagy társvállalatainak bejegyzett és/vagy nem bejegyzett védjegyei. A Honlap semmilyen tartalma nem értelmezhető úgy, hogy a Franke előzetes kifejezett írásbeli beleegyezése nélkül magától értetődő következtetéssel, tiltással vagy egyéb módon engedélyt vagy jogot adna a Honlapon megjelenített bármely védjegy használatára. Szigorúan tilos a védjegyek vagy a Honlap bármely tartalmának a jelen Általános Feltételekben rögzítetteken túlmenő felhasználása. Kifejezetten felhívjuk a figyelmét arra, hogy a Franke az Ön vagy bármely harmadik fél által történő szerződéssértés esetén minden törvény adta eszközzel erélyesen érvényesíteni fogja szellemi tulajdoni jogait és ezennel erre vonatkozóan minden jogát teljes mértékben fenntartja.

6. Arra is felhívjuk figyelmét, hogy a Franke nem vizsgálta meg az összes, a Honlaphoz kapcsolódó honlapot és nem felelős semmilyen honlapon kívüli oldal vagy egyéb más, a Honlaphoz hivatkozással (linkkel) kapcsolódó honlap tartalmáért. Az Ön bármely más, a honlapon kívüli oldalhoz vagy egyéb honlapokhoz való kapcsolódása a saját kockázatára történik.

7. A Franke a jelen Általános Feltételeket bármikor felülvizsgálhatja és frissítheti. Kérjük, vegye tudomásul, hogy az ilyen jellegű felülvizsgálatok Önre nézve is kötelező érvényűek. Ezért ajánljuk, hogy rendszeres időközönként látogassa meg ezt az oldalt és tájékozódjon az Önt kötelező éppen aktuális Feltételekről.